Sajnálkozva követem az elmúlt hetek eseményeit a szocialista pártban, sokszor sok helyen megírták, hogy alapvető változásokra van szükségük. Maga a pártelnök is radikális változásokat sürgetett a frakció értekezleten.

Ugyanakkor a Demokratikus Koalíció javaslatait gond nélkül meszelték el a frakcióban és a választmányban egyaránt. Pedig nem lehetnek illúzióik a múltat illetően.

Gyurcsányt a szocialista párt találta fel, mintegy ellenpólust képezve az orbáni politikai stílussal szemben. Gyurcsányt a többség személyes megváltónak és tévedhetetlen politikai géniusznak beállítva választotta a szocialista párt miniszterelnök jelöltjének, majd a párt vezetőjének. Személye mellett hitet tett boldog, boldogtalan és vele a párt egy már-már elbukott választást nyert meg. Mellé sorakozott fel a több tucatnyi potentát, támogatást ígért és adott a status quo-t azóta is vadul őrző informális vezetői réteg és a háttérharcosok többsége.

Együtt meneteltek a hatalomba és ott otromba módon, mint Medggyessyt is, hátba döfték.

Gyurcsány ugyanis felismerte azt, hogy a széthúzó, alkalmatlan, belső technokrata embereit orrvérzésig takargató „pártelit” Kiss Péterrel, Szekeressel és Puch-hal az élen egy hosszú távú, a strukturális átalakításokra elkötelezett politikának csak a hátramozdítói lehet. Ennek megfelelően mindenre lőtt, ami mozgott a párton belül. Azt gondolván, hogy politikájának kvintesszenciája az orbáni abszolutizmussal szembeni gyurcsányi abszolutizmus.

Gyurcsány a szerzett jogokat akarta megnyirbálni és, politikai értelemben, ebbe is halt bele.

A megszerzett jogok vad védelmezői, ha másért nem, hát azért rögtön egymás mellé állnak,ha helyüket,íróasztalukat,irodájukat,fénymásoló gépüket az elkobzás veszélye fenyegeti.

Gyurcsány platformja most is jó helyen kaparta meg a szocialista rozsdát.

Hiszen az elmúlt időszak kegyetlenül rossz orbáni politikájából a szocialista párt, nem tudott hasznot húzni, sőt a Medián közvélemény kutatása szerint a Jobbik beérte támogatottságában a szocialistákat.

A szocialista párt választmányának erre az volt a válasza, hogy közleményben tudatta, Gyurcsány és platformja nem kompatibilis a múlt, jelen, jövő szocialista politikájával.

A közlemény önleleplező voltát nem elemezném e keretek között, megtette ezt a Galamus oldalán helyettem Mihancsik Zsófia: Az MSZP-ről és Gyurcsányról c. írásában. ( www.galamus.hu)

Arról azonban érdemes szót váltani, hogy a „pártelit” egy Gyurcsánnyal szemben megnyert csatán kívül az elmúlt húsz évben semmit nem bizonyított a választóinak.A pártvagyont és az infrastruktúrát például egyszerűen megörökölték az elődpárttól, ahhoz az elmúlt időszakban egy forintot sem tettek hozzá. Ellenben módszeresen felélték azt.

Arcvonalba állítottak kétes elemeket és a köztudatba emelték a szocialista mutyiként elhíresült pénzszerző manővereket.

A parlamenti képviselők között a mai napig bűntudat nélkül ülnek az elmúlt időszak nagy mutyizósai:

Hagyó Miklós hívei, volt fegyverhordozói, a fiktív tagokat beléptetők, az informális pénzemberek, a luxusautóikat a választók előtt bújtató úri gyerekek, a mindig visszafogott, háttérben manőverező kártékonyak.

Gyurcsány jól látja, hogy velük, nem lehet hiteles alternatívát állítani a Fidesszel szemben.

Azonban ezt a harcot, minden jel szerint, elvesztette.

A szocialisták krémje ismét megvédte önmagát, mint húsz éven keresztül mindig.

Ez a küzdelem azonban végzetes sebet ejtett rajtuk, megpecsételte a sorsukat: immáron világossá lett, ami eddig a ködbe burkolt volt.

A hatalom illata, a képviselői, bizottsági hely sokkal fontosabb, mint a jövő építése. Nagy valószínűséggel a többségük utolsó ciklusos politikus és ezt a végső időszakot már szeretnék kitölteni.

A szocialista párt mindeközben értékeit elveszítve, egy lassan és biztosan fogyó választói réteg támogatása mellett a baloldal képviselőjéből a baloldal magányos vámszedőjévé válik.

A bejegyzés trackback címe:

https://balosblog.blog.hu/api/trackback/id/tr914136352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása